Series Finale

Azaz az adott sorozat utolsó epizódja, amikor elméletben minden kiderül, mindent lezárunk, és a néző elégedetten dőlhet hátra, hiszen megtudtuk, hogy a kopaszembernek mitől gyógyult meg a lába, és azt is, hogy Meredith akkor most végleg megmarad-e Sheppard doktor mellett. Persze ez csak abban az esetben érvényes, ha a sorozatot nem kell idő előtt lezárni, mert ilyenkor jó, ha egy-két dologra fény derül, de legalább ugyanennyi kérdés marad nyitva (Rejtélyek városa).

Az első megnyugtató lezárást a hetvenes évek Prisoner című sorozatában láthatta a nagyérdemű, addig a sorozatok epizódjai önálló egészet alkottak, nem nagyon volt évadokon át húzódó cselekményszál, ergo nem volt mit lezárni. A szériazárókra egyébként jellemző, hogy rég nem látott karakterek tűnnek fel (Mulder az X-aktákban), visszatekintünk az addig történtekre, esetleg megnézzük, hogy milyen jövője lett volna a szereplőknek (Star Trek TNG), és az is előfordul, hogy az utolsó rész egy spinoffnak ad életet (Cheers-Frasier, Jóbarátok-Joey).