Névjegy – Varga Attila "Sixx"

2009.12.23. 00:01 - ad-renalin
„A blogírásnál az ember a szavak mögé bújik”

Volt titkárnő, dolgozott fogyatékos táborban, vezetett nyelviskolát. Ősbloggerből blogszerkesztővé válva is ügyel függetlenségére. Exkluzív karácsonyi beszélgetés Varga Attilával, alias Sixx-el blogokról, fociról, hőlégballonozásról, és persze reklámról itt, az Adrenalinon.


Nem vagy az a kifejezett titkárnő alkat…
Huszonkét évesen elmentem dolgozni a Biogal gyógyszergyárba, fordítónak. Szakmai anyagokon kellett dolgozni, azt szerettem nagyon. Úgy jelentkeztem, hogy csak egy érettségim volt, semmi más papírom. Próbafordítást kellett írni. Derékig érő hajam volt, ráadásul be is voltam baszva kicsit. A portás meglátott és kijelentette: - Ide maga ugyan be nem jön! Végül le kellett jönniük értem, hogy bejussak. Volt egy gyógyszerész csaj is, akinek meg volt a felsőfokúja angolból, meg minden egyéb papírja. Felvettek mindkettőnket, csakhogy engem nem tudtak másképp alkalmazni, mint titkárnőnek. Nem titkárnak, titkárnőnek. (nevet)

Ez a sztori is tulajdonképpen Nigériában kezdődött.
Igen, ott gyerekeskedtem, ott tanultam meg angolul. Az édesapám a Medicor-nál dolgozott, amelynek volt egy Medicor Nigéria nevű helyi cége, mai szóval kereskedelmi képviselet. Orvosi műszereket szállított a nigériai kórházaknak, ahova szépen elkezdtek kitelepülni a családok. Én 1980-től 84-ig éltem ott, kb. 120 kilométerre a fővárostól, de a 4 év alatt sikerült bejárnom nagyjából az egész országot.

Visszavágynál?
10-től 14 éves koromig Ibadamban éltem, érettségizni hazajöttem, de egyébként kinn jártam iskolába. Azóta viszont egyszer sem mentem vissza, nem annyira vonzó.

Nigéria mennyire zárt világ?
Hát, kicsit más, mint a trópusi regényekben. Olyan iskolába jártam, ahová egyetlen fehér gyerek járt – én – meg ötszáz fekete. Így pontosan tudom, milyen négernek lenni. Az elején persze, még nem értettem, csak azt láttam, megint én kaptam a pofont. A mienk nem zárt közösség volt, falakkal, puskás őrökkel. Olyanokban a németek, osztrákok, angolok éltek.

Akkor ez nem egy diplomata magánsuli volt.
A Medicor annyira nem fizetett jól. Eredetileg angol fontban számolták a fizetést, de úgy találták ki, hogy a felét fontba adják, a felét pedig a helyi valutában, amit a Medicor, a valós árfolyamtól függetlenül, egy az egyben váltott az angol fontról. Így a világ legdrágább kenyerét ettük az első hónapban, 3-4 angol fontért, ami azért elég durva árnak számít még ma is. Mindenki hőzöngött, pakolni akartak, hiszen senki sem azért ment ki, hogy pusztán megéljen, hanem hogy félretegyen.

Ha az édesapád mégsem írja alá a szerződést, egészen másképp alakul az életed.
Ennek a döntésnek köszönhetek mindent. 10 évesen az embernek nincs beleszólása a dolgokba. Nem mondhattam azt, hogy nem akarok kimenni. Bár, azért mondtam. (nevet) Ilyen szinten ott tanultam meg angolul, mert rá voltam kényszerítve. Az angol nélkül nem kapom meg azokat a lehetőségeket később, amivel eljuthattam idáig. Biztosan tudom, Nigériának köszönhetem, hogy most itt ülök.

Hol folytattad?
A Kossuth Lajos Tudomány Egyetemen (ma Debreceni Egyetem) angol szakra jelentkeztem. Az ötévesre kezdtem el járni, amit abbahagytam, elmentem dolgozni. Utána a három éves főiskolai karon elvégeztem 1 évet, de problémáim támadtak a tanárokkal. Visszamentem az ötévesre, ahol megint megcsináltam 1 évet. Aztán megint összerúgtam a port pár emberrel és eljöttem. Az volt a baj, hogy gimnázium után nem egyből mentem egyetemre, ehelyett egy évet elhülyéskedtem – végül is ez történt. Megpróbáltam a tanítóképző főiskolát is, felvételiztem Debrecenben. Jó volt, elbohóckodtam a csajokkal, de nem akartam tanítani. Nem nekem való a népművelés szak.

Amerika? Ott is jártál…
1992-ben mentem az Egyesült Államokba az International Camp Councilor Program keretében, táborvezetőnek. A jelentkezési lapon szerepelt egy kérdés: milyen táborokban menne az ember. Én beikszeltem mindegyiket, mert mindenképpen ki akartam jutni. Iowába volt egy mozgássérült és szellemi fogyatékosoknak létrehozott tábor, ahova rögtön lehetett indulni. Na, az egy érdekes kaland volt. Ott az angol mellett türelmet is tanulhattam.

Igaz, hogy még nyelviskolát is vezettél?
Tartottunk egy bulit, mikor hazajöttem Amerikából, ott találkoztam az egyik haverom új csajával. Elkezdtünk beszélgetni, kiderült, hogy épp nyelviskolába jár, ahol egy olyan fiatal nő tanítja, aki nem is tanár. Hát mondom, tanár én sem vagyok, megkértem, hogy kérdezze meg, nem kell-e nekik valaki. Kellett, így jutottam el a nyelviskolába. Addig maximum az öcsémet tanítgattam Nigériában. A sulit International Language School-ak hívták. Eleinte csak tanítottam, aztán később léptem följebb, végül kvázi igazgatóhelyettes lettem – papírokat kellett aláírnom, azt nem igazán szerettem.

Most pedig blogokat szerkesztesz, hivatalosan is. Okozott nehézséget cyberlényből, aki eddig voltál, hirtelen hús-vér valóságodban megjelenni?
Nyáron írtam egy negatív kritikát a Subscribe zenekarról. Na, aztán a pesti koncertjükön kaptam is eleget. Mondták, hogy gyere fel, majd meglátjuk… Meg beperelünk. (nevet) Debrecenből, ahol eddig éltem, azért ez más volt, nem érdekelt, beperelnek vagy nem. Nemrég meghívtak zsűrizni a Borsodi Tehetségkutatóra, a metál estre, ott találkoztam az egyik Subscribe-os sráccal. Amikor megtudta, ki vagyok, hirtelen nagy zavarba lettünk. Ha például itt ülne velem szemben Havas Henrik – akit múltkor elküldtem a picsába – biztos, hogy másképp viselkednék vele, mint írásban. A blogírásnál az ember a szavak mögé bújik. Számos blogger ismerősömet még sohasem láttam. Tudom a nicknevét, levelezünk, de fogalmam sincs, hogy hívják, vagy hogy néz ki.

Én vállalom az arcomat a Comment:com-on, aki ezt akarja, nézegesse. Nem mindenki hajlandó erre. A Sorozatjunkie írói a Goldenblogon nem mentek ki átvenni a fődíjat. Nem akarták felfedni az arcukat.Nem tudom, miért van ez. Nem hiszem, hogy élőben jobban hatni tudnának ránk– bár attól függ, hogy mennyire vernek meg. (nevet)

A boggernek mindent szabad?
Pereltek be már bloggert. Nekünk is volt perünk az egyik Index-közeli bloggal. A blog véleménymondásra szolgáló, nem hivatalos médium, nem vonatkozik rá a sajtótörvény.

Az Index tartja ilyenkor a hátát, illetve a pénztárcáját?
Ha egyeztetünk, akkor igen. Ha húzós a dolog, akkor meg szoktuk beszélni – először comment:com szinten. Ha azon a szinten nem tudunk dönteni, akkor megbeszéljük rovatvezetői szinten. Ha pedig ott sem sikerül, akkor megyünk följebb a főszerkesztő-helyetteshez vagy a főszerkesztőhöz. Egyébként ilyen még nem volt, mert bíznak bennünk.

Öncenzúra?
Van, persze, de nem azért, mert a főnökeimnek írok. Abban van öncenzúra, hogy pl. nem lehet pinázni, és nem rakhatok ki pinát a címlapra. De nem fogok megváltoztatni valamit csak azért, mert tudom, hogy ebből baj lehet.

Akkor is működik az öncenzúra, ha valamit rosszul írok le, mert mondjuk az információs forrás félretájékoztatott. Kiderül, hogy nincs igazam, korán van, hülye vagyok, stb., ilyenkor természetesen megy a helyreigazítás. A kommentelők amúgy is elég kíméletlenek. Az elején idegesített, most viszont már inkább örülök neki. A tárgyi tévedésnél különösen jó, ha szólnak. Az hírforrásom hülyeséget írt, én meg lusta voltam, nem néztem utána, de ő utánanéz és felhívja a figyelmem a hibára, én azonnal javítok. Ilyenkor használom a postban az áthúzást.

Újságíró vagy blogger vagy?
Én írni szeretek. Amikor az Indexre írok, jobban próbálok a formai követelményekre is odafigyelni. Teljesen más a blog, és más egy kritika, egy tárca, vagy egy publicisztika. Mindegyiknek külön szabályai vannak, amiket most, menet közben tanulok meg. Ha írok valamit, amiben nem vagyok biztos, általában átküldöm a tapasztaltabb kollegáknak, hogy nézzék meg. Újságíró még biztosan nem vagyok. De ki az újságíró? Akinek papírja van róla?

Mi az igazi siker? Az olvasottság vagy a kommentek száma?
Minden blogger magának ír. Én akkor érzek sikeresnek egy postot, ha azzal elégedett vagyok. Ha utána elolvasom, és azt mondom, hogy oké. De nem szívesen olvasom el még egyszer, úgyis látom, hogy mit lehetne jobban csinálni benne. Az olvasottság és a siker számomra nem ugyanaz… Volt egyszer egy szerencsétlen amerikai csaj, aki az „Okosabb vagy, mint egy ötödikes” külföldi műsorában csúnyán lebőgött. Kitettem a videóját, írtam hozzá öt sort: 188 ezer olvasója volt. Máskor írtam öt A4-es oldalnak megfelelő hosszúságú postot egy témáról, kutattam utána, három napomba tellett. Elolvasták ötszázan, lett 4 komment, én mégis ennek örültem.

A bírálatot elfogadod?
Szeretem, amikor kommentelnek, és kritikát kapok – de kritikát szeretnék kapni. Kitiltottam valakit a blogról, erre kapom az e-mailt: miért? Úgy kezdted a kommentet, hogy a „liberál bolsevik kurva anyádat”, hát ezért. Utána nekem mindegy, hogyan folytatja. Ha vitatkozunk, vitatkozzunk, de az emberek valahogy úgy vannak vele, ha véleményem megjelenik a neten, akkor én vállalom, hogy lehet anyázni. Szerintem ez nem jó így, és mivel nekem sincs úrilány stílusom, hát beszólok, keményen. Írják meg a véleményüket, miért nem értenek egyet, de nem tűröm a személyeskedést. Ne az legyen az érv, milyen ronda állat ez a Sixx! Az vagyok, de ennek semmi köze nincs a cikkhez.

Mennyire magyar jelenség a negatív hozzáállás?
Kint is ugyanez a helyzet, a”Trollkodás” nem Magyarországról származik. Gondold el: eddig nem volt se komment, se blog, csak a New York Times. Ha az olvasó ideges lett, maximum elmondhatta a feleségének. Most ott van NYT Online, ahol az olvasó a kommentelhető cikkekre azonnal reagálhat. Egy blogon meg bárki kiélheti magát. Ha van véleménye, menjen fel a blog.hu-ra, készítsen blogot bármiről. Nincs ezzel semmi probléma. Ha jól ír, akkor még ki is rakom a címoldalra. Lehet, hogy akkor is, ha nagyon rossz. (nevet)

Milyen lesz a jövő televíziója? Élőműsor, vagy igazi színvonalas sorozatok?
A reality a legolcsóbban előállítható, tömegszórakoztatásra alkalmas mozgóképes eszköz. Olcsóbb, mint bármilyen sorozat, film, sitcom. Addig, amíg ekkora különbség van, nem lesz igazi változás. Az emberi költségen lehet jól spórolni: egy ember van, a nyertes, aki komoly fizetést kap, miközben ha például Rómáról akarsz forgatni egy rendes sorozatot, akkor az epizódonként 5 millió dollár. Ennyi pénzből meg lehet csinálni az éves Survivort.

Mit gondolsz a hazai tévék weboldalairól?
Alakulnak. Ahhoz képest, ahonnan indultak, jó a helyzet. Minden évben akartam írni egy nagy összefoglaló cikket arról, hogy a tököm tele van, nem találok rajtuk semmit. Valahogy mindig pont akkor alakítottak rajta egy nagyot – mintha érezték volna, hogy beléjük akarok rúgni. Már sok műsor elérhető online, de ne várd, hogy a Vészhelyzet bármikor megnézhető lesz az RTL weboldalán. Több hónapos tárgyalás kell, hogy egyáltalán egy hétre feltehessenek bármit is vetítés után.

Láttunk a c:c-n reklámokat is. Van beleszólásotok?
Amikor először jelent meg reklám náluk, emlékszem, azzal vádoltak minket, eladtuk a lelkünket. Erre csináltam egy screenshotot: „Anyánk az Index” . Engem különben nem zavarnak a reklámok. Ha nincs reklám, nincs oldal. Ha valaki ezt nem tudja felfogni, akkor olvasson továbbra is könyvet, hagyja az internetet a francba. Ingyen tartalmat nem lehet reklám nélkül csinálni – kivéve, ha én vagyok Bill Gates és poénból beletolok valamibe 1 milliárd dollárt.

A felugró és hangos reklámokat persze én sem szeretem. Egy oldal, ahol hangos reklám van, biztos, hogy leírta magát nálam. Nincs annál idegesítőbb, mint amikor meg van nyitva 30 fül és az egyik elkezd zenélni.

(Az Index blogketrecben félórája megjelentek Voksán Virág pornós fotói. 40 perc alatt durván 5000 ember kattintott rá. Emiatt Sixx sürgős e-mailt kap.)

A hagyományos felületeken túl van még helye a reklámoknak a blogokban?
Jelenleg kétféle lehetőség létezik. Az egyik a klasszikus reklámblog, amit mindig ki kell rakni a blogketrecbe, mert reklámszerződést kötöttek az Index-el. Saját írójuk van, a témákat ők választják ki, mi csak kirakjuk őket.

A másik lehetőség, hogy a megrendelő megtámogat egy blogot. Ha például egy cég azt mondja, tetszik neki a blogketrecben kiemelt egyik blog, és csak ő akar hirdető lenni rajta, megteheti. Ezeknél a blogoknál nincs a tartalom és szolgáltatás közötti szoros összefüggés.

Te is írnál szponzorált reklámot?
Beszélgettünk már róla házon belül. Az a baj, hogy a jelenlegi vállalati blogok saját írójukkal és koncepciójukkal az esetek 99%-ban nem működnek, mert nagyon erőszakosan próbálják a képedbe tolni az üzenetet. Ezt nem veszi be az olvasó gyomra, ha ennyire direktbe jön, nem kell az embereknek. Nem tudom, a cégek mit várnak érte, de nem hiszem, hogy napi 400 kattintást. Azért fizetnek horribilis összeget, aminek nincs értelme.
Mi lenne, ha ehelyett meghatároznák, milyen témákról lenne szó? Mi adjuk hozzá az írót, aki megírja jól. Ilyen blogot elvállalnék, de olyat nem, ahol előre kikötik, hogy pozitív hangvételű írjak cikket valamiről. Csakhogy ebbe nem szívesen akarnak belemenni, mert azt mondják, ha már kifizettünk egy rakás pénzt, kontrollálni akarjuk teljes a tartalmat.

Szívesen fogyasztasz reklámot?
A jó reklámmal nekem semmi bajom nincsen. A Superbowl-ra készített reklámokat például kifejezetten szeretem és nagyon sajnálom, amiért a nemzetközi air-be az amerikai reklámok nem mennek ki. A 90 százalékukat idehaza bármikor, gondolkodás nélkül le lehetne adni.
Szoktak panaszkodni az olvasók, hogy nem fognak sorozatot nézni a tévében, mert folyton reklámok szakítják félbe. Az USA-ban minden egyes elsötétülésnél reklámszünet van, így az egyórás sorozat 42 perces, mert 18 perc reklám van. Nálunk nem lehet 18 perc reklám egy órában. És még ez is sok? Persze lehet, hogy csak jobb reklámokat szeretnének. Én is. Tegnap például kiraktam egy ütős japán reklámot, amiben Tarantino volt. Fogalmam sincs, hogy miről szól, de nagyon jó.

(Mérgelődik, mert követelik, hogy a Voksán Virág postot vegyék le a blogketrecből.)

Itthoni reklámok közül tudsz kedvencet mondani?
Szeretem a B-kategóriás reklámokat, ahol az operatőr testvérét hívják be főszereplőnek, mert végül is annyira nem csúnya a lány. Ezek azok, amik nem akarnak többnek látszani. A Klapkás reklámok is azért tetszenek, mert szándékoltan szarok.
(Sixx telefonál egyet – még mindig a Voksán Virág ügy miatt – majd leveszi a postot az Index címlapról.)

Azt hallottuk, a szabadidődben hőlégballonozol.
A hőlégballonosok őrültek, mert aki versenyen is repül, annak ez iszonyatos sok pénzébe kerül. Debrecenben van egy kupa, amit régen egy nagy cég szponzorált, de a válság miatt kiszállt belőle. Jövőre viszont VB-t rendezünk Debrecenben, 128 ballont akarunk felküldeni, soha ennyi még nem volt fenn egyszerre. Amennyi szabadidőt tudok áldozni rá, segítek a versenyszervezőknek. Lassan érteni is kezdek hozzá, valamilyen szinten. A legegyszerűbb, hogy elmenj A-ból B pontba, ahol ki van rakva egy célkereszt, és dobd minél közelebb hozzá a babzsákot. A hőlégballont kormányozni nem lehet. Úgy mész oda, ahogy akarsz, de ha nem jó helyről szállsz fel, nem jól fogod meg a szelet, nem sikerül.

A másik kedvenc sportod a foci. Még augusztusban, a BL sorozat előtt írtad, hogy amikor kijut a Debrecen a nemzetközi porondra, hirtelen mindenkinek a szívügyévé válik a siker. Látva az eredményeket, most a kudarc is mindenkié?
Ezt nem lehet igazán kudarcnak tekinteni, ameddig pl. a Lyon csatársorából meg lehetne venni a komplett Debrecent. Ha pedig összeadnánk a Lyont meg a Fiorentinát, megvehetnénk belőle az egész NB I-et. Olyan, mintha a legeslegelső mobiltelefont összehasonlítanánk egy iPhone-nal, ez nem fair. Annak is örüljön az ember, hogy az a mobiltelefon még ma is működik.
Szerintem a Loki megtette, amit megtehetett. Egyértelműen látszik, hogy merre kell fejlődni. Kifoghattunk volna egy Stuttgart, Kijev csoportot is, amiben a statisztikák szerint ugyanígy kikaptunk volna. Akkor még ott állhatnánk, hogy miért nem jött össze? Most viszont egyértelmű: nem tudunk passzolni, ha passzolunk, akkor lassan passzolunk és pontatlanul. Sok másban jobbak vagyunk. Futásmennyiséggel – amiben eddig mindig elmaradtunk – már például nincs gond.

Liverpool csapatlogót viselsz. A Debrecen –Liverpool meccsen kinek drukkoltál?
A Lokinak, nyilván. Utána két napig nem volt hangom. Nagyapám 7-8 éves koromban vitt ki Loki meccsre, azóta drukkolok nekik. A Liverpoolt 12 évesen szerettem meg. Szerintem nem vallottunk szégyent ellenük, még akkor sem, ha a csoportkörben mi kaptuk a legtöbb gólt.

Láthatóan erősek az otthoni gyökerek. Milyen most a fővárosban élni?
Pár bulin már megfordultam, de nem mondhatom, hogy tudom, milyen, mert gyakorlatilag annyit ismerek belőle: lakás, BKV, Index. Hulla fáradt vagyok estére, inkább nem megyek sehova. A legszarabb az egészben a közlekedés. 44 perc alatt érek be a munkahelyre és 44 perc alatt vissza. Pozitív viszont, hogy megint többet olvasok.

A munka miatt költöztél?
Igen. Nehéz döntés volt, mert én vidéki suttyó vagyok – ahogy a Tankcsapda szokta mondani. Nagyon szar volt, hogy nem tudtam hazamenni 3 hétig. Mikor a múlt héten végre hazajutottam, és megláttam a Debrecen táblát, eszméletlenül jól esett.

Miben más Debrecen?
Debrecen azért jó, mert ott nem történik semmi. Bárhol vagyok, ha előkerül, hogy Debrecenből jöttem, mindenki hüledezik, mennyire szép város. Tényleg az, csak sajnos nem túl izgalmas. Egy hónapja vagyok Pesten, eddig 15 programmeghívásom volt, pedig kb. 100 embert ismerek a kétmillióból. Debrecenben az elmúlt egy évben nem voltam 15 különböző helyen. Nem azért mert nem hívtak, csak egyszerűen nem volt hova menni.

Akkor maradsz?
Szerintem vissza fogok menni. Vagy lehet, hogy külföldre kinézek még egyszer. Az egyik barátomnak szállodája van Venezuelában, egy szigeten. Végül is, ha van net, dolgozni bárhol tudok.


Dencs Gábor – Havasi Raymond



A cikk eredetiben megtekinthető itt.


vissza a Sajtószobához